Hogyan válhat a szuperszámítógépes kapacitás a hazai MI-innováció motorjává?
A Neumann Technológiai Platform Mesterséges Intelligencia Koalíciós workshopján a HunAIFA képviselői felvázolták, hogy a magyar kutatók és vállalkozások hogyan hasznosíthatják az európai HPC infrastruktúrát a fejlesztési igényeinek megfelelően– a számítási kapacitáshoz való hozzáféréstől kezdve a szakmai támogatásig.
Bevezető felszólalásában Menczer Csaba, a Neumann Technológiai Platform stratégiai igazgatója, kiemelte az MI Koalíció aktivitását, amelyben a HUN-REN SZTAKI részvételét különösen erősként jelölte meg. Mint elmondta, a folyamatosan bővülő MI Koalíció közel 600 taggal és hét munkacsoporttal támogatja a terület fejlődését.
A szakmai bemutató során Prof. Dr. Lovas Róbert, a HUN-REN SZTAKI informatikai és üzemeltetési igazgatója, a projekt koordinátora, a HunAIFA küldetését ismertette. Az európai EuroHPC kezdeményezés szerepéről, annak lehetőségekről és a JUPITER szuperszámítógép kapacitásáról, valamint a különböző hozzáférésekről Dr. Máray Tamás, a HunAIFA műszaki vezetője beszélt. Kiemelte, hogy a hazai kutatók és vállalkozások nemcsak a szükséges infrastruktúrához férhetnek hozzá, hanem a megfelelő technológia kiválasztásában is kaphatnak támogatást.
Szertics Gergely, a HunAIFA operációs és innovációs igazgatója, a tervezett szolgáltatásokat mutatta be, melyek között felhasználók szakmai támogatása, képzések, szakmai kapcsolatépítés szerepelnek. Taraczközi Anna, a HunAIFA ökoszisztéma-menedzsere, a hazai MI-szereplők feltérképezésének és összekapcsolásának jelentőségét hangsúlyozta. A vállalkozások és kutatók igényeinek megismerését, valamint az együttműködések kialakítását nagyköveti programok, workshopok, roadshow-k és képzések segítik.
A HunAIFA célkitűzése, hogy a számítási kapacitás biztosítása mellett a hazai MI-szakértők és fejlesztők összekapcsolásával hozzájáruljon ahhoz, hogy több kutatási ötletből és technológiai fejlesztésből születhessen működő megoldás az MI segítségével.
