A HunAIFA találkozott a gépi tanulás magyar szakmai közösséggel
A Hungarian Machine Learning Days 2026, vagyis a Magyar Machine Learning Találkozó (ML Days 2026) egy háromnapos szakmai és tudományos rendezvény, amelyet augusztus 10. és 12. között tartottak Az eseményt a HUN-REN SZTAKI szervezte, a helyszínt pedig a Bosch Budapest Innovation Campus biztosította.
A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy kapcsolatot teremtsen a külföldön és a Magyarországon dolgozó magyar gépitanulás-kutatók között, és olyan együttműködési környezetet alakítson ki, ahol a résztvevők megoszthatják egymással legújabb eredményeiket, oktatóanyagaikat és szakmai lehetőségeiket. A találkozó immár több mint négy éve minden évben lehetőséget biztosít arra, hogy a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalatainál, valamint kutatóközpontjaiban dolgozó magyar mesterségesintelligencia-szakemberek hazai kollégáikkal találkozzanak, és megosszák legfrissebb szakmai tapasztalataikat és eredményeiket. Az idei eseményen mintegy 200 résztvevő vett részt. A vendégek között olyan vezető technológiai és pénzügyi vállalatok szakemberei is jelen voltak, mint a Google DeepMind és a Google Research, a Mastercard, valamint a San Franciscó-i FutureHouse munkatársai. Emellett több neves egyetem és kutatóintézet, köztük a Cambridge-i Egyetem, az Imperial College London és a tübingeni MPI kutatói is bekapcsolódtak a programba.
A rendezvényen Horváth Péter, a Tudományos és Technológiai Minisztérium tudománypolitikáért és innovációért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevőket, majd tudományos előadást is tartott.
A program társszervezője a Bosch Budapest Innovation Campus és a Nemzeti Mesterséges Intelligencia Laboratórium (MILAB) voltak. A 2020-ban létrehozott országos kezdeményezés célja, hogy összekapcsolja a hazai mesterségesintelligencia-kutatás meghatározó műhelyeit és bekapcsolja őket az olyan páneurópai hálózatokba, mint az ELLIS.
Az ML Days interaktív szakmai teret biztosított, ahol a résztvevők folyamatban lévő gépi tanulási projekteket, különböző architektúrákat és matematikai modelleket ismerhettek meg és közvetlenül megvitathatták az azokhoz kapcsolódó kérdéseket. Ebben a közegben kapott lehetőséget a HunAIFA, a magyar AI Factory Antenna, hogy bemutatkozzon és felhívja a figyelmet tevékenységeire és szolgáltatásaira a gépi tanulással foglalkozó szakmai közösségben. A rendezvény arra is lehetőséget adott, hogy a magyar mesterségesintelligencia-közösség megismerje az Európa-szerte kiépülő AI Factory-k és Antennák hálózatát. Ezek célja, hogy a kutatók, innovátorok és vállalatok számára hozzáférést biztosítsanak a fejlett mesterséges intelligencia- és nagy teljesítményű számítástechnikai erőforrásokhoz, valamint az ezek alkalmazásához szükséges szakértelemhez és támogatáshoz. A HunAIFA a jülichi székhelyű JUPITER AI Factory közép-európai kiemelt együttműködő partnere és belépési pontja, “Antennája” az EuroHPC égisze alatt. A helyszínen jelenlévő HUN-REN SZTAKI-s kollégák részletesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire és számos szakmai beszélgetés keretében ismertették a HunAIFA által kínált lehetőségeket.
